Lajos tanyája

Lajos tanyája

Színes kukorica

2015. október 09. - Lajos gazda

Három éve mikor a tyúkokat etettem a takarmánykukoricában találtam egy piros szemet. Miután kiszedtem az etetőből, elhatároztam, hogy ilyet akarok termeszteni. Egy fél zsák átnézése után már kb. tíz szemmel voltam gazdagabb.

Tovább

Gyöngyös

A gyöngyös vagy gyöngytyúk eredeti élőhelye Közép- és Nyugat Afrika. Félvad természetével, jó élelemkereső képességével kiválóan alkalmas, a tanya körüli tartásra. Húsa finom, hasonlít a fácán húsára. Tojása kisméretű és jóval vastagabb héjú mint a tyúktojás. A parlagi változat 60-80 tojást rak. Van tojástermelésre szelektált változata is, ami ketreces tartásban 170-200 db tojást is tojik egy évben.

gyongy4.jpg

Idén két tyúkunk kotlott meg, alájuk ajándékba kapott gyöngyös tojásokat tettünk. Ebben a finom húsa mellett az is motivált, hogy azt hallottam összeszedik a kullancsokat is. Azt remélem így megvédhetjük magunkat és a jószágainkat a kullancsoktól. A módszer sikerességéről majd később tudósítok. Azt is hallottam, hogy rikácsolása elriasztja a patkányokat, de ezt ismerőseim akik már tartanak nem erősítették meg.

Tovább

Pézsmaréce

Sokan némakacsaként ismerik, japán kacsának is hallottam már nevezni.  Eredeti élőhelye Mexikó, Peru és Uruguay. Háziasítva az egész világon elterjedt, és a mi tanyánkon is megtalálható. Húsa ízletes, kevésbé zsíros mint a házikacsáé, porhanyós, mert a zsírt nem a bőr alá, hanem az izomrostok közé építi be. Alkalmas töméses hizlalásra és májtermelésre.

Szaporítása könnyű, a tojókban elég erős a kotlási hajlam, így a keltetés természetes módon biztosítható. A kiskacsák 35 nap alatt kelnek ki a tojásból.

allomany_036.jpgKacsamama a kiskacsákkal.

A mulárdkacsa a házikacsa és a pezsmaréce fajhibridje. Ha lesz házikacsám ezt a keresztezést majd én is kipróbálom, mert azt olvastam róla, hogy még jobb hús és májtermelő.

Tovább

Disznótartás I.

Régen majd minden háznál tartottak disznót. A család hússzükségletének jelentős részét a télen levágott disznóból fedezték. A disznóvágás szinte ünnepi esemény volt, meghívták a rokonokat, ismerősöket, szomszédokat. Ilyenkor a disznó szinte minden porcikáját felhasználták, az aznap elfogyasztott finom ételek mellett tartósított húskészítményeket, kolbászt, szalámit, szalonnát, sonkát stb. készítettek.

Aki önellátásra rendezkedik be, annak ma is érdemes disznót tartania. Szapora, gyorsan fejlődik, egyszerre nagyobb mennyiségű húshoz jutunk belőle.

A sertést lehet tartani ólban, istállóban nagyobb ráfordítással belterjes módon, és szabad tartásban külterjes módon is. Mivel mi jelenleg ólban tartjuk a disznókat ez a poszt most erről fog szólni.

A hízónak szánt kan malacokat ki kell herélni, mert az ivarérés után kellemetlen ízű lesz a húsuk. Ez minél korábban történik, annál kisebb megrázkódtatást jelent a malacnak. A malacok kb 60 napos korukban érettek arra, hogy elválasszák őket az anyjuktól. Eddigre fejlődik ki a a fogazatuk annyira, hogy a szilárd eleséget megfelelő mennyiségben meg tudják rágni.allomany_016.jpg

Mi ilyen korú fehér hústípusú hibrid malacokból neveltük a hízóinkat. Néhány hétig malactápot kaptak. Utána árpa és kukorica darát amit a sajtkészítésből maradt savóval, és vízzel kevertünk. Ha volt néha konyhai maradék, azt is belekevertük ebbe a moslékba. Mellé még megkapták a kertből kigyomlált libatoppot, és disznóparéjt, és amikor bőven volt, egy-két tököt. Lehet adni takarmányrépát, cukorrépát és a csicsókát is.

Tovább

Kecsketartás, fejés, sajtkészítés

Nagyon szeretem a sajtokat.  A növény zsírral készült élelmiszer készítményeket viszont nem. A jó minőségű sajtok azonban drágák. Sose tudtam belőlük annyit vásárolni amennyit szerettem volna. Itt jött képbe a tanya és az önellátás. Ha sok sajtot akarunk enni, akkor csináljunk!

A sajt tejből készül. Tejet ad a tehén, a kecske és a juh, meg még pár egzotikusabb jószág (pl. bivaly, zebu). Kezdőként az  egzotikusakkal nem szándékoztam próbálkozni, így az első három jöhetett szóba. A tehén nekem nagynak tűnt és drága is, így a kecskén és a juhon gondolkoztam. A gyakori juhfajták nem sok tejet adnak. Tejelő fajta beszerzése nem olyan egyszerű, mint a kecskéjé, aminek parlagi egyedei is elfogadható mennyiségű tejet adnak. Maradt a kecske a szegény ember tehene.

Az első lecke, amit megtanultam, az volt, hogy egy kecskét nem lehet tartani. Legalább kettőt kell! Első kecskénk Linda nagyon aranyos volt,  jól viselkedett, élvezte a füves kifutót amit kialakítottunk neki. Addig, amíg ott voltunk vele. Amint magára hagytuk folyamatosan szívszorítóan mee-getett. Így villámgyorsan megvásároltuk második kecskénket Csöcsikét. Ezután már magukra hagyhattuk őket, nyugodtak maradtak. Tovább vadásztunk eladó kecskékre, így került hozzánk Ágota és Punky. A következő évi szaporulat biztosításához bakra is szükségünk volt, Erre a feladatra Barnust találtuk, és a vele együtt kínált két lánykát, Gizit és Ninát is megvásároltuk. Induló állományunk megvolt, velük vágtunk neki a télnek. Amikor megvettük Punky már apasztás alatt volt, de annyi tejet még adott, hogy meg tanulhattam rajta a fejést, és volt tej a kávéba is.

01010010.JPG

Ekkor még mellette guggolva fejtem.

Tovább
süti beállítások módosítása